Kiskút Liget Panzió Győr - szállás, hotel, motel, panzió
Info in Deutsch  Information in English
Városunk
 

Városunk

Gyõr Bécs és Budapest között félúton, szelíd környezetben fekvõ patinás, sokszínû város, ahol építészeti, kulturális és természeti értékek sora ötvözõdik egymással.
A település sugár irányban összefutó úthálózata észak felõl Szlovákiát, nyugatról Ausztriát, délrõl a Balatont, keletrõl pedig Budapestet köti a Kisalföld szívéhez. A közelmúltban megnyílt Gyõr-Pér repülõtér légi úton is elérhetõvé teszi a várost.
Magyarország mûemlékekben második leggazdagabb vidéki városa a barokk belváros rekonstrukciójának elismeréséül elnyerte a mûemlékvédelem Európa-díját. A történelmi korokat idézõ templomok, paloták, múzeumok, jellegzetes sarokerkélyek, szûk közök belvárosi sétára invitálják a látogatót.
A gyõri és Gyõr környéki szakrális mûemlékeink az 1000 éves magyar kereszténység emlékei. Szent István a gyõri püspökséget egy évezrede alapította az elsõ egyházmegyékkel együtt. A Káptalandombon álló Bazilika és Püspökvár a nyugat-magyarországi kereszténység szimbólumai.
Gyõr fesztiválváros, ahol a mûvészetek barátai, az igényes kikapcsolódásra vágyók egész éven át vonzó programokra lelhetnek.
A lendületesen fejlõdõ gazdasággal és kereskedelemmel rendelkezõ pezsgõ életû település az üzleti élet szereplõinek találkozására is kiváló lehetõséget kínál.
Gyõrt a folyóvizek mentén szövi, öleli át a természet. A pihenni, felüdülni vágyókat idecsalogatja a gyógyító erejû víz, valamint a környék - a szigetközi vizivilág és a pannonhalmi dombvidék - táji, kultúrtörténeti értékei.

Győr története

Győr Közép-Európa egyik fontos fő útja mellett fekszik, két világváros, Bécs és Budapest között, pontosan félúton. Európa népeinek szakadatlan áramlása a város központjától délre, a széles Szent István úton folyik. Az országúttal párhuzamos a Bécset Budapesttel összekötő vasútvonal is; a Kelet- és Nyugat-Európát összekötő vasút szerelvényein évente több százezer ember robog el a város mellett.

Magát a várost mégis viszonylag kevesen ismerik. A gépkocsin átutazók elől magas házak sora takarja el a történelmi belváros látványát. Legtöbben nem is tudják, legfeljebb csak sejtik, hogy a nagyvárosi épületek mögött kedves kisváros rejtőzködik. Több száz éves utcák és terek bújnak meg itt; a patinás öreg házak, pompás paloták és templomok. E városban emberemlékezet óta lüktető városi élet zajlik: kultúra, ipar és gazdag kereskedelem teszi vonzóvá a települést. A város mai lakói ismerik értékeiket és egyre többet tesznek azért, hogy a település gazdagodjon, szépüljön.

Győr a Kárpát-medence északnyugati szegletében, a Kisalföld központjában helyezkedik el. Itt, az Alpoktól keletre, a Duna, Rába és Rábca folyók találkozásánál két nagy tájegység határa húzódik. Nyugatra a Hanság és Szigetköz - egykor mocsaras, lápos - világa, keletre pedig egy vízben szegényebb, sík vidék, amelyet a Vértes és Gerecse hegység lejtői határolnak. A folyók találkozásánál, a vizenyős, lápos tájból kiemelkedő dombokon és kavicsteraszokon - ma Kálváriadomb, Káptalandomb és az egykori Újszállások (Gyárváros) - az ember először az őskorban települt meg; az élet folytonosságáról ásatások, földből előkerült leletek tanúskodnak. Az első nagyobb, összefüggő település Krisztus születése előtt öt évszázaddal alakult ki; lakói kelták voltak. Tőlük származik a település első elnevezése: Arrabona. E nevet közel nyolc évszázadig ebben a formájában használták és rövidített változatát - Raab - a település német megjelölése egészen napjainkig megőrizte.

A római kereskedők Krisztus születése előtt egy évszázaddal jelentek meg e tájon; a római katonaság pedig időszámításunk után kerek egy évtizeddel szállta meg a későbbi Pannónia északi részét, a Duna vidékét. Hamarosan megerősítették az új határ egész vonalát. Ezzel egy időben kiépült a Vindobonát (Bécs) Aquincummal (Óbuda) összekötő, fontos hadiút, melyet a Dunától délre vezettek; nyomvonala a Rába torkolatán keresztülhaladt. Az átkelőhely védelmére a torkolat melletti magaslaton megerősített katonai tábor épült, amely megfelelő védelmet ígért a köréje települő polgári lakosság számára is. A szabályos, négyzetes alaprajzú katonai tábor a mai Káptalandombon helyezkedett el. Hatalmas kapuépítménye délnyugatra nézett: egykori falait a legutóbbi idők ásatásai során sikerült felfedezni.

A római város a keletről támadó barbár törzsek zaklatásának egyre kevésbé tudott ellenállni: lakói a negyedik évszázadban végleg feladták otthonaikat és délebbre költöztek. A népvándorlás ideje alatt, egészen a magyarok bejöveteléig mégis folyamatosan laktak a régi falak között. A magyarok először a káptalandombi erősséget szállták meg (Káptalan-Győr). A megmaradt római kőfalakat földsáncokkal és fagerendákból összerótt falakkal magasították fel: a megerősített területen Szent István várispánságot és püspökséget alapított. A város magyar nevét - Győr - személynév alapján kapta.

A magyarok előbb sátrakban, majd félig földbe ásott földkunyhókban laktak. A honfoglaló magyar lakosság feltételezett települése a Káptalan-Győrtől keletre, délkeletre valahol a mai belváros keleti részén volt (Király-Győr). E település sorsa hosszú évszázadokig igen viszontagságos volt. 1242-ben a tatárok kezére került, 1271-ben Ottokár cseh király, majd német lovagok csapatai pusztították el. A település azonban a nehéz körülmények között is mindig újjáépült és egyre fejlődött: V. Istvántól a győriek 1271-ben városi jogokat kaptak. Feltételezzük, hogy ez időben keletkezett a város szabályos főtere, a mai Széchenyi tér és az erre nagyjából-egészéből merőleges utcák rendszere. A településközpontból kivezető utak mentén pedig kisebb-nagyobb, útmenti települések keletkeztek, apró házakkal, majorokkal, egy-egy templommal vagy kolostorral (Királyföldje, Szentdomonkosfalva, Szentalbertfalva, Szent-benedekfalva, Felfalu, Malomsok és Révfalu). Később, a belviszályok majd a kezdődő török támadások nyomán e városrészek szinte teljesen elpusztultak és csak sokkal később, a XVIII. század során épültek be újra. Az ezerötszázas évek derekáig elsősorban a nyugatról jövő cseh és német támadások ellen kellett a várost megvédeni. Miután a törökök Székesfehérvárig nyomultak, a fő veszély most már keletről fenyegette a települést. 1529-ben Lamberg Kristóf királyi városparancsnok nem vállalkozott a város védelmére, inkább felgyújtotta azt: a törökök csupán füstölgő romokat találtak itt. Innen a város török neve - Janik Kala - "égett város" .

A török veszély tette végül is szükségessé a nagy kiterjedésű, jobbára apró, oromfalas házakkal beépített középkori belváros átépítését és bástyákkal történő megerősítését. Először csak a Káptalandombot és közvetlen környezetét akarták újabb védőművekkel körülvenni, később azonban elhatározták, hogy a belváros nagyobb részét is fallal veszik körül. Több terv is készült, ezeket jobbára olasz hadmérnökök és építészek rajzolták. A kivitelezett védőmű Francesco Benigno tervei alapján valósult meg: a falakat és a hét "füles bástyát" a legkorszerűbb "új olasz" erődítmények mitájára emelték. A falak nagyobb része Bécsben égetett, jó minőségű téglából készült, a falsarkokat - amelyek a legveszélyeztettebbek voltak - faragott kövekkel erősítették; kőből készült a falakat lezáró, felső párkány is. A bástyákat föld alatti folyosók, kazamaták kötötték össze; az ágyúk a bástyák védett szegleteiben álltak, magas teraszokon.

A győri vár nagy költséggel létesült és korának legkorszerűbb erődítményei között tartották számon egész Európában. Terveit - biztonsági okokból nevének megjelölése nélkül - építészeti mintakönyvekben is közreadták. E tervek arról árulkodnak, hogy a várfalak építésével egy időben az utcák vonalát is szabályosabbá tették, a telkek egy részét újraosztották és ennek megfelelően a ki-be ugró középkori házak nagyobb részét folyamatosan átépítették. A középkori utcák vezetéséről így ma leginkább csak a fennmaradt pincék adnak bizonyos támpontot. Joggal feltételezzük, hogy a város e korban jelentősen átépült: a kora középkori város alapvető szerkezeti jellegzetességei - a nagy, szabályos főtér és az erre merőleges utcahálózat - azonban lényegében megmaradt. Az átépítésben az itt élő olasz mesterek komoly feladatokhoz jutottak: az első, árkádos-loggiás polgárházakat is ők építették, a szülőföldjükön virágzó reneszánsz késői stílusában (Király kiraly_u.jpg)> utca 12., Rákóczi rakoczi.jpg utca 6.). A városkát ők olaszosan Giavarinónak tisztelték.

A győri erődítmény nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: védőit a török 1594-ben a vár feladására kényszerítette. Csupán 1598-ban sikerült a Bécs védelme szempontjából különösen fontos végvárat visszahódítani. Az ostromló osztrák és magyar seregek a petárdával felrobbantott Fehérvári kapun keresztül törtek be a várba és álmában lepték meg az őrséget. A hadiesemények - ágyúzás, pusztító tűzvész - hatalmas károkat okoztak a reneszánsz stílusában átépülő győri belvárosban.

Az elkövetkező évszázadokban a város nagyot fejlődött. 1743-ban Mária Terézia szabad királyi város rangjára emelte Győrt. E korban különösen a gabonával és marhával kereskedő polgárok gazdagodtak meg: épületeik pompája vetekedett a városban elő nemesemberek (Zichy zichy-p2.jpg család, Esterházy eszterha.jpg család) palotáinak szépségével. A kor legnagyobb mecénása azonban kétségtelenül a római katolikus egyház volt Győrben. Az ellenreformáció idején letelepülő szerzetesrendek, a jezsuiták és karmeliták új templomaik mellett kolostort, kórházat és ikolákat is építettek. E hatalmas építkezések megváltoztatták a város képét. A káptalani iskolában, később evangélikusok algimnáziumában, majd a jezsuiták 1627-ben megnyílt gimnáziumában a magyar mellett a latin volt a tanítás nyelve. A város latinos elnevezését - Jaurinum - régi írások, oklevelek őrzik.

A hatalmas védőművek a napóleoni időkben újra csődöt mondtak. A várat elfoglaló Napoleon a falakat hét helyen is felrobbantotta. Veszélybe kerültek a fejlődésnek indult Újváros épületei is: az evangélikusok hatalmas, új templomának lerombolását azonban éppen Napóleon egyik katonatisztje akadályozta meg. A győztes kismegyeri csatát és Győr bevételét a franciák a mai napig nem felejtették el (Győr nevét - igaz, németes formájában - a párizsi diadalív oszlopára is felvésték, Napóleon sikeres ütközeteinek hosszú sorába.

A város vezetői hamarosan belátták, hogy a védőművekre többé nincs már szükség, ezért 1820-ban elhatározták, hogy lerombolják azokat. Hamarosan sor került a "bástyadöntésre", melynek során hatalmas, összefüggő területek szabadultak fel. Elsősorban déli irányban nyílt alkalom a város fejlesztésére. A terület beépítésére tervet készítettek, ennek elképzelései szerint a belváros észak-déli irányú utcáit építették tovább, egészen a vásártérig. Szabályos, nagy lakótömbök jöttek létre, melyeket előbb földszintes, később pedig emeletes házakkal építettek körül. A régi várfalakra is házak épültek, így hamarosan a várfal emléke is feledésbe merült. Csupán a Kastély-bástya és Sforza-félbástya maradt épen: magas téglafalai alatt kerek négyszáz éve hömpölyög a Rába és a Duna vize.

Győr szerepe a múlt század derekán a gőzhajó megindulásával a búza- és marhakereskedelemben tobább nőtt. A város kulcsszerepet kapott a magyar árukivitelben, és ez nagy hasznot hozott a település lakóinak. A város kivételezett helyzete a Pest-Kanizsa közötti vasútvonal kiépítése után (1861) szinte egy csapásra megszűnt. A kereskedelemből származó haszon elmaradását nagyarányú iparfejlesztéssel ellensúlyozták. A városatyák kedvező lehetőséget teremtettek az ipar letelepedéséhez; az ez által megnövekedett városi bevételek nagyobb részét a belváros kiépítésére fordították. Az állomás felé vezető utat átépítették (Baross Gábor út), a Deák Ferenc utcát (ma Aradi vértanúk útja) pedig a karmelita rendháztól keletre a Bécsi kapu térig meghosszabbították. A kelet-nyugat irányú Szent István utat monumentális sugárúttá építették ki, az állomással szemben pedig felépült az új városháza és az azt keretező elegáns középületekből álló együttes.

A város déli részének elképzelt teljes átépítésére az első világháború után már nem került sor. A nagyvárosias házak sorában megmaradtak az alacsonyabb, földszintes épületek is. Az első világháború utáni években kevés, de jelentős középület létesült (postapalota, versenyuszoda) és közel két tucat erkélyes-loggiás, modern társasház. Egészében a város a második világháború kezdetéig megőrizte a századfordulón kialakult arculatát. A második világháború hatalmas károkat okozott. Nem csak a külvárosok területén elhelyezkedő gyárak, üzemek, laktanyák sérültek meg; a belváros palotái közül is nem egy romba dőlt. A háború pusztításainál is nagyobb változásokat okozott a belváros arculatában az 1960-as évek városfejlesztése. A régi épületekkel - ha nem állnak műemléki védelem alatt - nem sokat törődtek: a lakosság egy részét a várostól délre felépített, új lakónegyedek betonházaiba telepítették. A belváros elvesztette korábbi rangját. Ami még nagyobb hiba volt: a régi hivatalokat, patinás üzleteket, vendéglőket és kávéházakat is megszüntették. A város történeti központja szegényes, szürke lakónegyeddé vált.

A helyzet csupán az 1970-es évek végén változott. Ekkor indult meg Győr történeti belvárosának tervszerű megújítása. Az első helyreállítások éppen a bontásokkal leginkább megsebbzett délkeleti városrészben kezdődtek. Aczél Gábor építész vezetésével a történeti belváros egészét átfogó, korszerű városrendezési terv készült. Ez időben szakítottak azzal a korábbi szemlélettel, mely szerint a modern város legfontosabb feladata, hogy a modern közlekedés - teher-és személyautó-forgalom - számára kényelmes, széles utakkal, útkereszteződésekkel rendelkezzen. Elhatározták, hogy csak azokat az autókat engedik be a belvárosba, amelyek közvetlen célja az új városrész. A gyalogosok által kedvelt utcákból sorra kitiltották a gépjárműveket. Ahol a forgalom megmaradt, a száguldó autók megcsendesítésére különféle rendelkezéseket hoztak. Egyszóval a belváros utcáit lépésről lépésre visszahódították az itt lakó embereknek.

A tervek azt is meghatározzák, hol lehet új házakat építeni, és mely utcákban kell ragaszkodni a régi épületek gondos helyreállításához. A belváros egészére kiterjedő fejlesztési tervet később részletes elképzelések egész sora követte. A városatyák a házak alapos, kívül-belül történő teljes felújítása mellett döntöttek: mindent megtettek azért, hogy a helyreállításához szükséges pénzösszegeket évről évre előteremtsék. Egyszerre csupán egy-egy lakótömb felújításába fogtak bele. Az egészségtelen, vizes földszinti lakásokat megszüntették, helyükön boltokat, vendéglőket létesítettek. Az emeleti lakásokat a mai kor követelményeinek megfelelően modernizálták. Sok helyen a tetőteret is beépítették. Egy-egy földszintes házat, udvari szárnyat is újra cseréltek. Mindez közel egy időben, egységes elképzelések alapján történt: ugyanígy az utcák kövezése, a korhű lámpák felszerelése és a városi terek bebútorozása. A megújított tömbökbe bevezették a távfűtést és korszerűsítették a csatornázást is.

Nagyon fontosnak tartották, hogy a házakat a legapróbb részletekig korhűen állítsák helyre. Ügyeltek arra ia, hogy a régi épületszerkezetek - címeres téglák, díszes ajtózárak, korlátok, rácsok - eredeti helyükön maradjanak. A helyreállítás előtt művészettörténészek kutatták végig az épületeket. A levéltárak megsárgult tervei, iratai alapján tisztázták a telkek és házak történetét: kiderült, hogy milyen volt egy-egy épület egykori formája, és későbbi gazdái mit változtattak rajta. Természetesen e későbbi hozzáépítéseket is megtartották, amennyiben azok az eredeti képet nem zavarták.

Ahol lehetett, elkerülték az udvari szárnyak, régi kerítések bontását is: az eredeti növényzet megóvására is nagy súlyt fektettek. Sehol nem akartak túl nagy tömbbelsőket létrehozni; a legtöbb ház így megtarthatta eredeti környezetét. A legforgalmasabb gyalogosirányok mentén azonban átjárókat bontottak a házak földszintjén. Így az udvarokban is hangulatos, új üzletek sora jött létre: pezsgő élet költözött a tömbök belsejébe. A városi élet egykori gazdaságát és mozgalmasságát idézik a szerdai és szombati vásárok. Hosszú évtizedek után ismét megengedték ugyanis, hogy az árusok sátraikat a belváros utcáin és terein felállítsák. A régi, boltozott pincékben pedig vendéglők, cukrászdák és borozók kaptak helyet. Így nemcsak az utcák, kertek és házak újultak meg, hanem a városi élet régi hagyományai is új életre keltek és tovább gazdagodtak.

A belváros - ahonnan néhány éve még a kertes külvárosokba menekültek a lakók - mára ismét kedvelt lakhely lett. A kisebb házak, szerényebb épületek is egyre kapósabbak: ahol lehet, ezeket is felújítják, kiegészítik. Győr történeti negyedei fejlődnek, változnak: régi hangulatuk azonban megmarad. A várost ma Európa-szerte a városmegújítás legjobb példái között emlegetik: a megújúló Győr 1989-ben méltán nyerte el a műemlékvédelem Európa díját.

Győri látképek

Az évszázadok során legtöbbet a város látképe változott. Az ókori és középkori vándor mocsaras, vizes réteken, mezőkön keresztül közelítette meg a várost. Ha délről érkezett, évszázadokon át a "majrok", szérűskertek képe fogadta, apró parasztházakkal, mezőgazdasági épületekkel. A bástyák felépültével egy időben létesült a Fehérvári kapu; előtte széles várárok húzódott, így a városképet ebből az irányból is széles víztükör gazdagította. A Fehérvári kapu fölé 1792-ben hatalmas tűztornyot emeltek, melyet 1894-ben meggondolatlanul lebontottak. Közvetlenül a várfalak szomszédságában apró házak, a "pattantyúsok" épületei álltak. Ahogy a város belseje felé haladtunk, a házak magassága egyre nőtt. A hatásos összképet a templomtornyok barokk kupolái koronázták meg. Az egykori, szép látvány ma már csak kevés helyről élvezhető.
Időközben a város határa kijjebb húzódott. Ma már családi házak és toronyházak sora fogadja a délről érkezőt. A betonváros sűrűjében két modern templom, a r. k. Szent Imre-templom (1943, Körmendy Nándor) szögletes és a Szent Lélek-templom (1988, Ráskai Péter) íves toronyteste mutat irányt. Messzebb, a toronyházak közötti hasadékokban fel-feltűnnek a belváros templomtornyai és az új városháza csipkés sziluettje. Az egykori majorok helyén előkelő kertváros (Nádorváros) épült, a vasúti hídon áthaladva pedig a Bisinger sétány gondozott parkjában gyönyörködhetünk.
Nyugat felől a Rába folyását követve érkeztek egykor az utak: a XVIII. században mezővárosias utcává épült ki az Öreg utca (ma Kossuth Lajos utca), majd vele párhuzamosan a Rác utca (ma Bálint Mihály utca), ahol a törökök elől menekülő görögöket telpítették le: ők sorra emelték utcára merőleges, díszes, oromfalas, árkádos házaikat. Újvárostól keletre pedig egykor lazán beépített "kerteket" talált a vándor, hatalmas majorépületeket, amelyek a marha- és disznókereskedőknek nyújtottak otthont. Az Öreg utca környékét a XVIII: század végétől több templom élénkíti: r. k. templom 1836-38-ban épült, az evangélikusok öregtemploma 1783-85-ben; a neológ zsinagógát 1868-ban emelték, a reformátusok templomát pedig 1905-ben. Az Öreg utca kettős hídja a Radó szigeten keresztül a Bécsi kapuhoz vezetett. A kaput lebontották, a belváros összképe a várfallal és a karmeliták templom-és kolostoregyüttesével azonban szerencsére máig semmit nem változott.
A város nyugati irányú megközelítésére ma már leginkább az új nemzetközi főutat használják az autósok: a vonatok az úttal párhuzamosan érkeznek. Felejthetetlenül szép a város ebből az irányból is: az ívesen kanyarodó Rába töltése felett az Újváros oromfalas házai kandikálnak ki, keletre pedig a neológ izraelita imaház hatalmas kupolája, távolabb a történelmi belváros gazdag sziluettje. Az út új hídon és hatalmas, többszintes csomóponton halad keresztül. A képet a városháza tornya zárja. Az Újvárosba vezető Petőfi híd forgalma az új híd átadása óta megcsendesedett: pedig az innen feltáruló kép - a karmeliták épületegyüttese - pazar látványt nyújt ma is.
Az észak és északkelet felől érkezőt korábban Sziget és Révfalu szűk utcái, apró házai fogadták. Az utóbbi időben a város e részei is alaposan átalakultak. A falusias utcák átépültek, a földszintes házak mellett kockaházakból álló lakónegyedek nőttek ki a földből. Ma elsősorban a Széchenyi István Főiskola erőteljes, mozgalmas tömege hívja fel magára a figyelmet: különösen nagyvárosias a kép este, amikor a festőien elhelyezett épületek kivilágított üvegkubusai fogadják a látogatót. A belvárosba vezető Duna-kapu előtti régi fahidat már a századforduló körül korszerű, íves-rácsos acélhidra cserélték. A hídon áthaladva ma a piac élénk képe fogadja a látogatót, mögötte a belváros tetőivel, kéményeivel, templomtornyaival.
A révfalusi híd forgalma ugyancsak alaposan megcsappant, amikor a várost a vámosszabadi határátkelőhellyel összekötő új, hatalmas közúti híd megépült. Nem jár rosszul azonban az az utas sem, aki ezen az új hídon közelíti meg a várost. A magasból különösen szép kép bontakozik ki. A Mosoni-Duna jobb partja napjainkban épül be változatos formájú társasházakkal. A folyó fogadja a keletről, hajón érkezőt. Az út azután a belváros háztetői felett robog délkeleti irányban, a Rába Vagon-és Gépgyár, teherpályaudvar, textilgyárak és a Graboplast műbőrgyár között, át a Budapest-Bécs vasútvonalon, Székesfehérvár felé.
A keletről érkező korábban Gyárváros szűk utcáin kanyarogva, az egykori gázgyár és a ma is működő szeszgyár telepei között, a régi temetőnél érte el a belváros határát. A legutóbbi időben aztán új, korszerű, keleti átkelő útszakasz épült a Gyárváros tehermentesítésére. Az Iparcsatornán átkelve előbb hatalmas gyártelepek távoli képe, majd a kiskúti tornacsarnok és labdarúgó-stadion fogadja az utazót. Mielőtt az út áthalad a teherpályaudvart átívelő közúti hídon, bal oldalon feltűnnek Gyárváros századfordulón épült, egyforma, szecessziós stílusú munkásházai. A szabadon álló, festői hatású épületeket ma már a dús növényzet erősen takarja. A vasúti híd túloldalán, a régi temető helyén a korai építészeti mozgalmak legjobb példáit idéző, kedves lakónegyed fogadja a városba érkezőt; vele szemben, az út és vasút között erkélyes, kőoszkopos tömbházak, az 1950-es évek építészetének archaizáló emlékei hívják fel magukra a figyelmet.
Délkelet felől a Fehérvári úton lehet a belvárost megközelíteni. Az út a régi, egyutcás falu, "Szabadi" (Szabadhegy) északkeleti oldalán halad. Ma a látképen inkább a gyárak, gépkocsitelepek uralkodnak; ezeket az Ady Endre-lakónegyed hatalmas betonházainak képe váltja fel.

Séta a Belvárosban

Győrrel való ismerkedésünket a Káptalandombon érdemes elkezdeni. A településközpont mai képe két és fél évezredes folyamatos fejlődés eredménye: az utcák és terek beépítésének vonala, a házak festői elrendezése, az együttes látszólagos szabálytalansága közel sem a véletlen szülöttje. Ma meglepve és furcsálva csodálkozunk rá egy-egy szabálytalan közre, a dombra zegzugos vonalban felkapaszkodó lépcsőkre, az érdekes vonalú kerítésekre és kapukra.
A Káptalandomb minden szegletének sajátos oka, története van-legfeljebb nem mindig és nem mindennek tudjuk a magyarázatát. A dr. Kovács Pál utca ferde vonalú északkeleti házsora mögött rejtőzik például a római városkapú és várfal: a belső várfal további része valószínűleg később épült ki és többször átépítették. A belső várat félköríves bástyaszerű sor védte; e bástyák közül a házak udvarában egyre többet sikerül kibontani (Király u. 5.,7.). A legmagasabb ponton a székesegyház áll: egyik félköríves alaprajzú apszisa román stílusú, még a XII. századból való. A jelentős templomot a gótikában építették át először: a Héderváry-kápolna XIV-XV. századi bővítés eredménye; szentélyében őrzik Szent László XIV. századból származó aranyozott ezüstből készült, sodronyzománc díszítésű hermáját. A templomhajó a XVII. században épült át barokk stílusban; a finom rajzú főhomlokzat a XIX. század elejéről való.
A székesegyház mellett a legutóbbi időkben találtak rá az egykori városi plébániatemplom alapjaira. A kisméretű, egyhajós, félkör lezárású épület valószínüleg már a XII. században működött. A Püspökvár bejárata felett kora reneszánsz, sgraffitóval díszített öregtorony őrködik.A hátsó kertre nyílik az egykori püspöki ebédlő hatalmas, késő gót ablaksora. A nagyméretű nyílást évszázadokkal ezelőtt, egy földrengés után falazták be. Méretei és a faragott kőprofilok gazdagsága sejteti, hogy a Püspökvár kiépítése egykor Európa legjelentősebb egyházi központjainak színvolnalával vetekedett. A káptalan hajdani házában ma Borsos Miklós életművétörzik. A székesegyháztól délre álló telek hosszú ideig üresen állt: a legutóbbi években markáns tömegű, új épület, a Magyar Vagon-és Gépgyár vendégháza épült fel rajta. Az egykori régi papnevelde klasszicizáló homlokzata mögött egyházművészeti múzeum működik.
A Káptalandombról keletre (Dunakapu tér, Gutenberg tér) és délre (Bécsi kapu tér) a lejtős utcácskák térré tölcséresednek. Rajtuk kívül csupán meredek, zegzugos lépcsőközökön kersztül közelíthető meg a Káptalandomb. A Váralja - az egykori középkori város - L alakban veszi körül a belső várat. A reneszánszkori bástyák vonalát ma már csak a gyakorlott szemű helytörténész veszi észre: általában a legapróbb, sűrűn beépített utcácskák - így északon a Bástya utca, délen a Kaszárnya utca (ma Schweidel utca) - jelzik a várfalak határát.
A szabályos, hálós szerkezetű belváros egyetlen, nagy tere a közel négyzet alaprajzú piactér (egykor Fő tér, ma Széchenyi tér). A régi ábrázolások szerint a középkor végén itt álltak a belváros legmagasabb házai: legtöbbjük oromfalas volt, a térre merőleges tetővel. Ma a legkülönbözőbb korú és stílusú házak keretezik az egykori piacot. A Vastuskós ház egyes részei a késő reneszánsz részleteit őrzik. A jezsuiták (ma bencések) kétemeletes rendháza a kora barokk egyszerű stílusában épült; benne az egykori jezsuita patika gazdag stukkódíszei a barokk korból származnak. A fejlett barokk kiemelkedő alkotása a Szt. Ignác-templom és az Apátúr-ház (ma múzeum).
A Széchenyi tér délkeleti sarkából indul a szabályos, egyenes Liszt Ferenc utca - egykor Megyeház utca. Az utcát barokk, klasszicizáló és szecessziós épületek határolják: a sokféle stílusú épület harmonikus, egységes térfalat alkaot. A Liszt Fernc utca nyugat felé a Kazinczy utcával folytatódik; utóbbit a karmeliták templomának íves oldalhomlokzata zárja le. Nemcsak az utcákat érdemes azonban végigjárni; szépek és gondozottak a tömbbelsők és átjárói is. Különösen megkapó az egykori Zichy-palota árkádos udvara. A Kazinczy utcának és Liszt Ferenc utcának északi megfelelője a Király utca és Rákóczi utca. Előbbi legjelentősebb épületei közé tartozik a késő barokk ún. Napóleon-ház és az egykori Esterházy-palota háromszög alaprajzú tömbje melyben a Városi Művészeti Múzeum XX. századi és kortárs művészetet bemutató képtára kapott helyet, 1997-ben, és itt kerül megrendezésre "A grafikai művészetek mesterei" - Nemzetközi Rajz- és Grafikai Biennálé. A Rákóczi utca híressége a középkori eredetű Magyar Ispita: e ház két, egymáshoz kapcsolódó, loggiás udvarral is rendelkezik. Árnyékos-fényes belső architektúrájuk az olaszországi paloták hangulatát idézi. A Rákóczi utcától még északabbra húzódik az Apáca utca, a Káptalan zenészek házával és az orsolyita rend barokk templomával és kolostorával. A Széchenyi teret észak-dél irányban a hajdani Alsó-Duna utca (Czuczor Gergely utca) és Teleki utca - régebben Közép utca - veszi közre.
A derékszögű utcák által határolt, szabályos tömböket a legtöbb helyen tört vonalú, szabálytalan utcácskák és közök vágják át. Ilyen a Sarló köz, a Szabadsajtó utca, a Gyógyszertár utca, vagy éppen a térré szélesülő Nefelejcs utca, melyet keletre a ferencesek egykori templomá-ból és rendházából átalakított vármegyeház zár le.
A győri utcák szabályosságát a jellegzetes sarokerkélyek törik meg: ezeket a késő reneszánsz óta egészen napjainkig szívesen építik. Találunk közöttük egy szintet átfogó, alacsony, tömzsi kialakításút, hengeres alaprajzzal (Liszt Ferenc utca 20.), vagy éppen szögleteset (Bécsi kapu tér 12., Altabak ház). A Széchenyi tér 4. (Vastuskós-ház) íves sarokerkélye kétemeletes, és cseréppel fedett torony koronázza.
A belváros déli tömbjei a XIX. század elejétől kezdve épültek be. Hogy milyen lendületes volt e területek fejlődése, mutatja, hogy a házak nagyobb részét az elmúlt másfél-két évszázadban többször is átépítették. A Baross út egyszerűbb, egyemeletes, korai, historizáló házait a legtöbb helyen magasabb, nagyvárosiasabb házak váltották fel (Baross út 21.). Ezek az épületek már a késői historizmus stílusában épültek, erőteljes, függőleges hangsúlyokkal, gazdag architektúrával. Az utcasarkokra kupolákat, tornyokat építettek: az egyre távolabb megismétlődő kupolák, tornyok a városkép mélységét és végtelen gazdagságát érzékeltették. Mindebből a pompából az új városháza és környékének beépítése (1890-1905) őrzött meg a legtöbbet. Az együttes, egységes épületeivel, a tetők kupoladíszeikkel, az egymásba érő terek egyetlen, hatalmas építészeti-tájépítészeti alkotás hatását keltik. A késő historizmus építészetével párhuzamosan a szecesszió stílusában is építettek Győrben: a belvárosban azonban e korszaknak alig maradt emléke. Érdemes felkeresni az Aradi vértanúk útján a 19. sz. házat, melynek szép lépcsőháza, növényi indákat mintázó, szörnyeket formázó korlátja, íves-egyenes nyílászárói különös hangulatot árasztanak. A Szent István út szép szecessziós palotái közül már csak a híres Hilbert-ház (Szent István út 39.) áll; a "tulipános iskola" Révfalu kapujában fogadja az odalátogatót (Rónai Jácint utca 24.).

Győri legendák

A szájhagyomány Győr történetével kapcsolatban is számtalan legendát őrzött meg. A korszerű helytörténet-kutatás, mely a városban már az elmúlt század derekán megindult, kevés okmányt és adatot talált, melyek e történetek hitelét bizonyítanák. A régi történetek azonban akkor is tovább élnek, ha a tudomány tagadja azokat. Győrben a legismertebb a vaskakas legendája. Utóbbi létező tárgy, toronydísz, melyet a törökök kovácsoltattak és kettős kereszttel megtoldva ma is őrzik a győri múzeumban. A monda szerint Szinán nagyvezér, aki a várat elfoglaló győri csapatokat vezette, megjövendölte, hogy míg e kakas meg nem szólal, Győr török kézen marad. A győztes ostrom éjszakáján aztán a vaskakas valóban kukorékolni kezdett - hangját azonban a monda szerint valamelyik bátor magyar vitéz "kölcsönözte" neki. A Széchenyi téri vastuskó ma is látható a 4. sz. ház sarkához láncolva. Róla kiderült, hogy a törzsébe vert szögek nem az ide látogató vándorlegényektől származnak, hanem hírverés céljából a "Vastuskóhoz" címzett fűszerkereskedés tulajdonosa készítette. A Guttenberg téri frigyszekrény szobrát ellenben bizonyíthatóan III. Károly faragtatta, méghozzá a győri zsoldos katonák aranyt-tallérjain. A császár és a király így akarta megbüntetni azokat a katonáit, akik a monstranciát hordozó, szökött katonatársukat megtámadták. A szép szoborban gyönyör-ködve ma is csak örülhetünk, hogy az érte adott pénzérmékből nem gyilkos fegyver, hanem Győr egyik dísze vált. Nem találjuk már a régi temetőt Győr határában: szép barokk és klasszicista sírkövei is régen elvesztek. Köztük az a kőkoporsó is, mely alatt a Gazdag cirkusz régvolt igazgatója nyugodott, akit hálátlan oroszlánjai téptek darabokra.
A gondos és kérlelhetetlenül alapos helytörténeti kutatás azonban nemcsak legendákat oszlat el, hanem számtalan feledésbe merült, igaz történetre is fényt derít. Az egykori Zichy-palotában például a műemléki falkutatás során titokzatos ákombákomokat - alkimista jeleket - találtak a falon. A falfestményeket aztán gondos munkával helyre is állították (Liszt Ferenc utca 20.). Elképesztő, hogy a ház XIX. századi tulajdonosa, a pénzügyi nehézségekkel küszködő Huszár Ádám az aranykészítéssel is megpróbálkozott, hogy a nyomasztó adósságait valamiképpen rendezze. Győr történetének kutatói cikkekben, közleményeikben sorra beszámolnak felfedezéseikről - e szempontból különösen érdemes a városszépítők füzeteit fellapozni.